„Aki hiszi, járjon utána!” (PrAkash)
Főoldal Rendszeres programok Tanfolyamok, tréningek A Felébredés Akadémiája Samadhi könyvek Kapcsolat
Mi a Samadhi kör? »
Gyakori kérdések a szellemi útról »
Új vagyok, hol kezdjem? »
Esti programok
Kundalini Yoga Jóga turbo-fokozaton »
Szabadságlégzés »
OSHO meditáció rázd fel a lényedet »
Nagy tréningek
Samadhi-Intenzív »
Enneagram

Ezoterikus körökben gyakran félreértett, valójában igen mély önismereti rendszer. Az Enneagram egy hatásos tudattérkép, mely saját tudatalattid megértését segítheti.
Spirituális utak
India, Görögország, Hawaii, Thaiföld.
Visszaemlékezések, élménybeszámolók.
Tűzjárás Menj át a félelmeiden! »
Indiántábor Izzasztókunyhóval »
Samadhi-tábor »
Jiddu Krishnamurti: Meditációk

Jiddu Krishnamurti: Meditációk
(Vörös Ákos PrAkash fordítása)

Előszó

Az ember, hogy elszökjön konfliktusai elől, a meditáció sok formáját találta ki.
Ezek vágyon, akaraton, a teljesítmény kényszerén alapulnak, és konfliktust, erőfeszítést alkalmaznak, hogy célhoz érjenek. Ez a tudatos, szándékos erőfeszítés mindig a manipulált elme keretein belül marad, abban pedig nincs szabadság. Minden erőfeszítés, ami arra irányul, hogy meditálj, a meditáció megtagadása.
A meditáció a gondolatok vége. Csak akkor jelenik meg egy másik dimenzió, amely túl van az időn.


1.

A meditatív tudat csendes. Ez nem az a csend, ami gondolattal felfogható, nem egy halk este csendje, hanem az a csend, amelyben a gondolat - minden képével, szavával, érzékelésével együtt - teljesen eltűnt. Ez a meditatív tudat a vallásos tudat - az a vallás, amit nem érinthet egyház, templomok és zsoltárok.
A vallásos tudat a szeretet kirobbanása. Ez az a szeretet, amely nem ismer szétválasztottságot. Számára a távoli is közel van. Nem az egy vagy a sok, hanem a szeretet állapota, amelyben minden megosztottság eltűnik. Mint a szépség, ez sem mérhető szavakkal. Csak ebből a csendből hat a meditatív tudat.


2.

A meditáció az egyik legnagyobb művészet az életben - talán a legnagyobb, mégpedig olyan művészet, amit lehetetlen bárkitől is megtanulni. Ez a szépsége. Nincs technikája, ezért tekintély sincs benne. Amikor magadról tanulsz, figyeld magad, figyeld, ahogy jársz, ahogy eszel, azt, hogy mit mondasz, a fecsegést, a gyűlöletet, a féltékenységet - ha tudatában vagy mindennek önmagadban, úgy, hogy nincs is más választásod, mint ez a tudatosság - ez a meditáció része.
Így hát a meditáció még akkor is megtörténhet, ha a buszon ülsz, vagy ha a fényekkel és árnyékokkal teli erdőben jársz, ha a madarak énekét hallgatod, vagy ha a feleséged vagy gyereked arcára nézel.


3.

Különös, hogy mennyire mindent áthatóan fontos lesz a meditáció: nincs vége, sem kezdete. Olyan, mint az esőcsepp: Ebben a cseppben benne vannak a patakok, a nagy folyamok, a tengerek és a vízesések, ez a csepp táplálja a földet és az embert, nélküle sivatag lesz a föld.
Meditáció nélkül a szív sivataggá lesz, kopár pusztasággá.


4.

A meditáció annak felfedezése, hogy az agy minden aktivitásával, tapasztalatával tud-e abszolút nyugalomban lenni. Nem erőltetve, mert mihelyt erőlteted, kettősség van jelen.
Aki azt mondja: "Csodálatos élményeket szeretnék átélni, ezért rá kell kényszerítenem az agyamat arra, hogy csendben legyen!" - az sohasem éri el. De ha elkezded a kutatást, a megfigyelést, az odahallgatást a gondolat működésére, minden manipuláltságára, törekvésére, félelmére, örömére, ha megfigyeled, hogyan működik az agy, akkor azt fogod látni, hogy az agy rendkívül nyugodttá válik, ez a nyugalom azonban nem alvás, hanem rendkívül aktív, és ezáltal nyugodt. Egy dinamó, ami tökéletesen működik, alig csap zajt, csak amikor súrlódás van, akkor keletkezik zaj.


5.

A csend és a tudatosság együtt jár. A csend végtelensége a tudat végtelenje, amelyben nem létezik középpont.


6.

A meditáció kemény munka. A fegyelem legmagasabb formáját követeli - nem komformitást, nem utánzást, nem engedelmességet - , hanem olyan fegyelmet, amely az állandó tudatosságból fakad, nemcsak a külső, hanem a belső dolgok tudatosságából is. Így hát a meditáció nem elzárkózás, hanem a mindennapi élet tevékenysége, amelyhez együttműködés, érzékenység és intelligencia szükséges.
Egy helyes élet alapjának a lerakása nélkül a meditáció szökéssé válik, és így a világon semmi értelme sincs. A helyes élet nem a társadalmi morál követése, hanem az irigységtől, mohóságtól és hatalomvágytól való szabadság - amelyek mindegyike ellenségeskedést szül. A mindezektől való megszabadulás nem az akarat eredménye, hanem a tudatosításukból és az önismeretből fakad.
Ha nem tudod, hogy te magad mit csinálsz, a meditáció puszta érzéki izgalommá válik, így nagyon csekély a jelentőssége.


7.

Mindig egyre kitágultabb, mélyebb, transzcendentálisabb élményeket keresni a valódi realitástól való szökés egyik módja, amely a saját idomított elménk terméke. Egy éber, intelligens, szabad tudatnak miért kellene bármilyen "élmény" is? A fény az fény, nem kér még több fényt.


8.

A meditáció az egyik legrendkívülibb dolog, és ha nem tudod mi az, akkor olyan vagy, mint egy vak ember a ragyogó színek, árnyékok és mozgó fények világában. Nem intellektuális ügy, hanem amikor a szív belép a tudatba, a tudat egészen más minőséget vesz fel; akkor tényleg határtalan, nemcsak a gondolkodásban és a helyes cselekvés készségében, hanem abban az érzésben is, hogy végtelen térben élsz, amelyben mindennek része vagy.
A meditáció a szeretet működése. Ez nem az egy vagy a sok szeretete. Olyan, mint a víz, amit bárki ihat bármilyen edényből, akár arany, akár cserépedény az, mert a víz kifogyhatatlan. Ekkor különös dolog történik, amit semmilyen drog vagy önhipnózis nem hozhat létre: mintha a tudat belépne önmagába, először a felszínén át, azután egyre mélyebben, mindaddig, amíg a mélység és magasság értelmét veszíti, és minden mérhető megszűnik. Ebben az állapotban teljes béke van - nem egy elégedettség, a saját kedvtelésedre, hanem olyan béke, aminek rendje, szépsége és intenzitása van. Mindezt el lehet pusztítani, ahogy egy virágot is tönkretehetsz, és mégis, éppen a sebezhetősége miatt elpusztíthatatlan. Ezt a meditációt nem lehet mástól megtanulni. Úgy kell elkezdened, hogy semmit sem tudsz róla, és érthetetlen térben jársz mindvégig.
A meditatív tudat a mindennapi élet talaján kezd kifejlődni, az erőfeszítésekből, a fájdalmakból, a szárnyaló örömből. Innen kell, hogy elkezdődjön, ebben teremtsen rendet, és innen terjedjen tovább végtelen tágulásban. De ha csak az érdekel, hogy rendet teremts, akkor maga ez a rend hozza létre saját korlátait, és rabságba ejti az elmédet.
Ebben az egész folyamatban valahogy a másik végén kell kezdened, a túlsó partról, és nem azon kell aggódnod állandóan, hogy hogyan tudsz erről a partról átkelni a folyón. Bele kell vetned magad a vízbe, anélkül, hogy tudnál úszni. A meditáció szépsége az, hogy sosem tudod, hol vagy, hová tartasz, mi lesz a vége.


9.

A meditáció nem különbözik a mindennapi élettől, ne vonulj félre az egyik sarokba, hogy meditálj tíz percet, aztán kigyere és hentes legyél - metaforikus és szó szerinti értelemben is.
A meditáció az egyik legkomolyabb dolog. Egész nap végezheted, a hivatalban, a családoddal, amikor azt mondod valakinek, hogy "szeretlek", vagy a gyerekeidről gondoskodsz. De azután katonát csináltok belőlük, ölni tanítjátok őket, nacionalistává nevelitek őket, hogy imádják a zászlót, és megtanítjátok őket arra, hogy besétáljanak a modern világ csapdájába.
De mindezt figyelni, felismerni benne a saját részedet - mindez a meditáció része. Amikor így meditálsz, rendkívüli szépséget fogsz találni benne, helyesen fogsz cselekedni minden pillanatban, vagy ha néha nem, az sem számít - újra visszatérsz a meditációhoz, nem vesztegeted az idődet megbánásra. A meditáció az élet része, nem különbözik az élettől.


10.

Ha úgy döntesz, hogy meditálni fogsz, az nem lesz meditáció. Ha kitűzöd magad elé, hogy jó leszel, a jóság sosem fog kivirágzani benned. Ha az alázatot gyakorlod, eltűnik belőled. A meditáció az a szellő, ami akkor jön be, ha nyitva hagyod az ablakot, de ha akarattal hagyod nyitva, és akarattal hívod, sosem fog eljönni.


11.

A meditáció nem egy célhoz vezető út. Egyszerre az út is és a cél is.


12.

Micsoda rendkívüli dolog a meditáció! Ha bármiféle erőszak, erőfeszítés történik, hogy a gondolattal utánozzuk, imitáljuk, akkor fárasztó teherré válik. A csend, ha vágyakozunk rá, nem hoz fényt, ha csak látomások és élmények kergetése, akkor illúziókhoz és önhipnózishoz vezet. Csak a tudat kivirágzásában és így a gondolatok befejezésében van értelme a meditációnak, a tudat csak a szabadságban tud kivirágzani, nem a tudás állandóan terjedő mintáiban. A tudás talán nagyobb élménnyel járó új tapasztalatokat tud adni neked, de az az elme, amely bármiféle élményeket keres, mindig éretlen. Az érettség az összes tapasztalattól való szabadság, nem függ többé semmi külső hatástól, hogy legyen, vagy ne legyen.
A meditációban az érettség a tudat megszabadulása a tudástól, hiszen ő maga alakít ki és irányít minden élményt, tapasztalatot. Annak a tudatnak, amely önmaga fénye, nincs szüksége tapasztalásra. Az éretlenség áhítozás egy nagyobb és tágabb tapasztalásra. A meditáció a túljutás a tudás világán, megszabadulás attól, amit tudunk, hogy beléphessünk az ismeretlenbe.


13.

Mindenkinek magának kell rájönnie, nem valaki máson keresztül. Találkoztunk a tanítók, megváltók és mesterek tekintélyével. De ha igazán meg akarod tudni, mi a meditáció, akkor minden tekintélyt teljesen félre kell tennünk.


14.

Boldogságot és élvezetet bármelyik piacon vásárolhatsz, ha megadod az árát. De üdvöt nem tudsz venni - sem magadnak, sem másnak. A boldogság és élvezet időhöz kötött. Az üdvösség azonban csak a teljes szabadságban létezik. Az élvezetet éppúgy, mint a boldogságot, sokféle úton keresheted és találhatod meg. De ezek jönnek-mennek. Az üdv - az a furcsa örömérzet - cél nélküli. Lehetetlen, hogy keressed. Ha egyszer ott van, akkor - a tudatod minőségétől függően - időtlen, ok nélküli, olyasmi, ami időben nem mérhető. A meditáció nem az élvezet kutatása vagy a boldogság keresése. Ellenkezőleg: olyan tudatállapot, amelyben nincs koncepció, sem szabály, épp ezért teljes szabadság. Csak az ilyen tudatba jön el az üdvösség - váratlanul és hívatlanul. Ha pedig jelen van, akkor hiába vagy a zajjal, élvezettel és brutalitással teli világban, mindezek nem fogják megérinteni a tudatodat. Ha az üdv jelen van, a konfliktusok eltűnnek. De a konfliktusok vége még nem szükségszerűen a tökéletes szabadság. A meditáció pedig a tudat működése ebben a szabadságban. Az üdvösség kirobbanásában a szemek újra ártatlanná válnak, és a szeretet újra áldás.


15.

Nem tudom, hogy valaha is észrevetted-e, hogy amikor tökéletes figyelemben vagy, teljes a csend. Ebben a figyelemben nincsen határ, nincs középpont, nincs "én", aki tudatos vagy figyel. Ez a figyelem, ez a csend a meditáció állapota.


16.

Szinte sohasem halljuk egy kutyaugatás hangját, vagy egy gyerek sírását, vagy egy ember nevetését, aki elmegy mellettünk. Mindentől elválasztjuk magunkat, azután ebből az elszigeteltségből nézünk és hallgatunk mindent. Ez az elválasztottság nagyon romboló, mert ez rejlik minden konfliktusban és zűrzavarban. Ha teljes csendben hallgatnád azoknak a harangoknak a hangját, akkor velük szárnyalhatnál - vagy inkább átvinne a hang a völgyön, fel a hegyre. Csak akkor érzed ennek a szépségét, ha te és a hang nem vagytok elválasztva egymástól, hanem része vagy a hangnak. A meditáció a szétválasztottság vége, de nem valami vággyal vagy cselekvéssel.
A meditáció nem az élettől különálló dolog, hanem az élet leglényege, a mindennapi élet lényege. Ha hallod ezeket a harangokat, ha hallod annak a földművesnek a nevetését, aki a feleségével elsétál melletted, ha hallod a közelben elbicikliző kislány biciklicsengőjét: ebből a teljes életből, és nem csak annak egy szeletéből nyílik ki a meditáció.


17.

A meditáció annak meglátása, hogy mi van, és utána a túllépés ezen is.


18.

A szavak nélküli, tehát gondolat nélküli érzékelés az egyik legfurcsább jelenség. Annyival pontosabb ilyenkor az érzékelés, nem csak az aggyal, hanem az érzékszervekkel is. Az ilyen érzékelés nem az intellektus töredékes megfigyeléseiből áll, és nem is érzelmi ügy. Totális érzékelésnek is nevezhetjük, és a meditáció része. Az érzékelő nélküli érzékelés azt jelenti a meditációban, hogy eggyé válunk a mérhetetlen magasságával és mélységével. Ez az érzékelés egészen más, mint egy tárgyat látni anélkül, hogy megfigyelő lenne jelen, mert a meditáció érzékelésében nincs tárgy, így nem lehet tapasztalás sem. Ugyanakkor nyitott szemmel is lehet meditálni, miközben mindenféle tárgyak vesznek körül. Akkor viszont ezeknek a tárgyaknak semmi jelentősége nincs. Látod őket, de nincs jelen a felismerésük folyamata, tehát nincs tapasztalás sem.
Milyen jelentősége van az ilyen meditációnak? Nincs jelentősége, nincs haszna. Viszont óriási extázis van benne, ami nem tévesztendő össze az élvezettel. Az extázis az ártatlanság érzését adja a szemnek, az agynak és a szívnek. Anélkül, hogy valami teljesen újnak látnád az életet, az egész csak rutin, unalom, jelentéktelen ügy. Ezért a meditáció a legfontosabb. Kitárja a kaput a mérhetetlenre. Nézd, minden új!


19.

A meditáció sohasem az időben történik, az idő nem tudja létrehozni a meditációt, csak változást tud létrehozni, amit azután újra meg kell majd változtatni, mint minden reformot. Az a meditáció, amely az időből fakad, mindig korlátozott, nincs benne szabadság, a szabadság nélkül pedig mindig választani kell, és így mindig konfliktushelyzet van.

20.

Meg kell változtatnunk a társadalmunk szerkezetét, az igazságszolgáltatást, a látszaterkölcsiséget, az általa létrehozott megosztottságot ember és ember között, a háborúkat, a rokonszenv és szeretet teljes hiányát, amely tönkreteszi a világot. Ha a meditáció csak magánügy, amit személy szerint élvezel, akkor nem meditáció. A meditáció teljes és radikális változást hoz létre a tudatban és a szívben. Ez csak akkor lehetséges, amikor megvan a belső csend rendkívüli érzése és csak ez teremti meg a vallásos tudatot. Ez a tudat ismeri azt, hogy mi a szent.


21.

A szépség érzékenységet jelent - olyan testet, amely érzékeny, vagyis helyes étrendet követ, helyes életet él. Akkor az elme elkerülhetetlenül és természetesen, öntudatlanul csendessé válik. Te nem tudod elcsendesíteni, hiszen te vagy a bajkeverő, te magad vagy összezavarodott, ideges, zavart - hogyan csendesíthetnéd el az elmét? De ha megérted, hogy mi a nyugalom, amikor megérted, hogy mi a zűrzavar, mi a szomorúság, és hogy vége lehet-e valaha is ennek a szomorúságnak (megbánásnak), és amikor megérted az örömöt is, akkor mindebből egy rendkívül csendes tudat jön létre, nem kell keresned. Az elején kell kezdened, márpedig az első lépés az utolsó is, és ez a meditáció.


22.

A meditáció: érintetlennek lenni az időtől.

23.

A meditáció nem szökés a világból, nem elszigetelő, bezáró tevékenység, hanem a világ és működésének megértése. A világ keveset kínál ételen, ruhán és lakóhelyen kívül, csak az élvezetet a vele járó szomorúsággal.
A meditáció kilépés ebből a világból, kívülállóvá kell válni hozzá. Akkor hirtelen értelme van a világnak, és az Ég meg a Föld szépsége állandó. Akkor a szeretet nem csak élvezet többé. Belőle fakad minden cselekvés, amelynek nem feszültség, ellentmondás vagy az önigazolás keresése és a hatalommal való visszaélés a célja.


24.

Ha szándékosan felveszel egy attitüdöt, egy testhelyzetet a meditációhoz, akkor játszmává, az elme játékává válik. Ha elhatározod, hogy kivonod magad az élet zűrzavarából és nyomorúságából, akkor a képzelet működésévé válik - ez pedig nem meditáció. A tudatos elmének vagy a tudatalattinak nem szabad részt venni benne, még csak tudatában sem lehetnek a meditáció nagyságának és szépségének, - mert ha tudatában lennének, akkor akár el is mehetnél helyette venni egy romantikus regényt.
A meditáció teljes figyelmében nincs tudás, nincs felismerés, sem emlékezés valamire, ami korábban történt. Az idő és a gondolat teljesen véget ér, hiszen ezek egy olyan középpontot alkotnak, ami korlátozza a saját látását.
A fény pillanatában a gondolat eltűnik, és a tapasztalásra irányuló tudatos erőfeszítés meg a rá való emlékezés vele együtt, hiszen ezek is szavak voltak. A szó pedig sohasem a valóság. Ebben a pillanatban - amely az időn kívül van - az abszolút van jelen, amelynek nincs szimbóluma, és sem személyhez, sem istenséghez nem köthető.


25.

A meditációban azt derítjük fel, hogy van-e még olyan terület, amit nem szennyezett be az ismeret.


26.

A meditáció a megértés kivirágzása. A megértés nincs az idő korlátai közé zárva, az idő sohasem hoz megértést. A megértés nem egy fokozatos folyamat, amit apránként, gondosan, türelmesen gyűjtenénk be. A megértés most van, vagy soha, romboló villanás, és nem egy szolid ügy, ettől a pörölycsapástól félnek, és ezért kerülik el, tudatosan, vagy öntudatlanul.
A megértés megváltoztathatja valakinek az életútját, a gondolkodásmódját és a cselekedeteit, lehet kellemes vagy kellemetlen, de egy biztos: a megértés veszély minden kapcsolatra. A megértés nélkül viszont a megbánás folytatódik. A megbánásnak csak az önismeret vet véget, minden gondolat és érzés tudatosítása, a tudatos és rejtett részeink minden rezdülésének felismerése. A meditáció a tudat megértése, a rejtett és a nyitott részeié egyaránt, és annak a megismerése, ami túl van minden gondolaton és érzésen.


27.

Ama szép reggelek egyike volt, amilyen sohasem volt még azelőtt. A Nap éppen most kelt fel, és az eukaliptuszfa és a fenyő között lehetett látni. A víz fölött állt arany fényben - olyan fényben, ami csak itt lehet, a hegyek és a tenger között. csodásan tiszta reggel volt, lélegzetelállító, tele azzal a furcsa fénnyel, amit nem csak a szemeddel, de a szíveddel is látsz. Amikor ezt látod, a menny nagyon közel áll a földhöz, és beleveszel a szépségbe. Tudod, hogy sohasem szabad nyilvánosan meditálnod, se valaki mással, sem csoportban: csak magányban szabad meditálnod, az éjszaka nyugalmában, vagy a csendes korahajnalban. Ha magányban meditálsz, az tényleg magány legyen. Teljesen egyedül kell lenned, nem követve semmilyen rendszert, vagy módszert sem, szavak ismételgetése, egy gondolat követése vagy a vágyaidat tükröző gondolatok nélkül. Ez a magány akkor jön el, hogyha a tudat mentes a gondolatoktól. Amikor az elme vágyakat vagy gondolatokat követ, akár a múltból, akár a jövőből, akkor nincs magány. Csak a jelen nagyságában mutatkozik meg az egyedüllét. Akkor a csendes titokban, amelyben minden kommunikáció véget ért, amelyben nincs ideges megfigyelő, a hülye étvágyaival és problémáival, - csak akkor, ebben a csendes magányban válik a meditáció valami kimondhatatlanná. Akkor a meditáció örökkévaló.
Nem tudom, hogy meditáltál-e valaha, hogy voltál-e valaha egyedül, magadban, messze mindentől, mindenkitől, minden gondolattól és kereséstől, teljesen egyedül, nem elszigetelve, nem visszahúzódva valami képzelet szülte álomba vagy látomásba, hanem olyan messze, ahol nincs semmi, amit megismerhetnél, semmi, amit gondolattal vagy érzéssel megérinthetnél, olyan messze, hogy ebben a teljes egyedüllétben a csend maga válik az egyetlen virággá, az egyetlen fénnyé és az időtlen minőséggé, ami gondolattal fel nem fogható. Ne próbáld kifejezni: önmagát fejezi ki. Ne használd. Ne próbáld felhasználni: magától fog cselekedni, és abban a cselekvésben nem lesz megbánnivaló, nem lesz ellentmondás, vagy semmi más az emberek nyomorúságából és vajúdásából.
Meditálj hát egyedül. Tévedj el, vesszél el. Ne próbálj utána visszaemlékezni, hol is voltál. Ha emlékezni próbálsz rá, akkor halott dologgá válik. Az emlékéhez ragaszkodsz, és sohasem leszel többé egyedül. Meditálj ebben a végtelen magányban, ennek a szeretetnek a szépségében, ebben az ártatlanságban, az újban, - akkor múlhatatlan üdvösség lesz jelen.
Az ég nagyon kék, az a kék, amely eső után jön, ami pedig hónapok aszályát követte. Az eső után az ég tisztára van mosva, és csendes a föld. Minden levélen rajta van a nap fénye, és a föld érzése nagyon közel áll hozzád. Így meditálj szíved és tudatod minden titkos zugán, ahol sohasem jártál még azelőtt.


28.

A meditáció nem egy célhoz vezető út; nincs cél, nincs megérkezés, egyszerre vagy az időben és az időn kívül. Minden rendszer, módszer az időhöz van kötve, de a meditáció ott kezdődik, ahol nincs más választásod: tudatában vagy minden gondolatnak és érzésnek, megérted az inditékaikat, a működésüket, és megengeded, hogy virágozzanak. Míg a gondolatok és érzések sorra kibontakoznak és elhalnak, addig a meditáció túl van az időn. Extázis van benne, a teljes ürességben szeretet van, a szeretettel pedig rombolás és teremtés.


29.

A meditáció a tudat fénye, amely megvilágítja a cselekvés útját; enélkül a fény nélkül nincs szeretet.


30.

A meditáció sohasem ima. Az ima, a könyörgés önsajnálatból fakad. Imádkozol, ha bajban vagy, amikor megbántál valamit, de a boldogságban, örömben nincs könyörgés. Ez az önsajnálat, amely olyan mélyen be van ültetve mindenkibe, ez az elválasztottság gyökere. Ami külön van választva, vagy legalábbis azt hiszi önmagáról, örökké azonosulást keres valamivel, ami nincs elválasztva, de mindez csak még több szétválasztottságot és fájdalmat hoz. Ebből a zűrzavarból kiált valaki a mennybe, vagy a férjének, vagy valami elmebeli istenségnek segítségért. Ez a segélykérés lehet, hogy válaszra talál, de a válasz is az önsajnálatot tükrözi, benne van az elválasztottság.
A szavak, imák ismételgetése önhipnotizáló, önmagad zárod be vele, és romboló. A gondolat elszigetelt helye mindig az ismertben van, így az imára érkező válasz is az ismert dolgok válasza.
A meditáció távol áll mindettől. Az ő terébe gondolat nem léphet be, nincs szétválasztottság, sem személyazonosság. A meditáció a nyílt térben van, nincs helye benne a titoknak. Minden nyílt és világos, és így benne van a szeretet szépsége.


31.

Ma reggel a meditáció lényege a semmi volt, a tértől és az időtől mentes üresség. Ez tény, és nem elmélet vagy az ellentmondásos gondolkodás paradoxona. Ezt a furcsa ürességet akkor találjuk meg, amikor minden probléma gyökere eltűnik. A gondolat ez a gyökér, amely mindent megoszt és ragaszkodik. A meditációban a tudatból kiürül a múlt, bár használni tudja a múlt gondolatát. Igy megy ez egész nap, az éjszakai alvás pedig kiüríti a tegnapot, így a tudat meg tudja érinteni az időtlent.


32.

A meditáció nemcsak a test és a gondolatok irányítása, nem is a be- és kilégzés rendszere. A testnek mozdulatlannak, egészségesnek és lazának kell lennie, folyamatosan egyre érzékenyebbé kell válnunk az érzéseinkre, az elme pedig összes fecsegésével, zavarával és keresgélésével együtt véget kell, hogy érjen. Nem a szervezettel kell kezdeni, hanem az elmével, annak minden véleményével, előítéletével és önérdekével, amit mind meg kell látnunk. Amikor a tudatunk egészséges, életteli és élénk, akkor az érzékelés is megnövekszik, és különlegesen érzékennyé válik. Ekkor aztán a test a saját természetes intelligenciájával, amelyet a szokások és az ízlés nem rontott meg, úgy tud működni, ahogy kell.
Tehát nem a testtel, hanem az elmével kell kezdeni, az elme pedig gondolatokból és a gondolatok különféle kifejeződéseiből áll. A puszta koncentráció beszűkíti, behatárolja és törékennyé teszi a gondolkodást, kivéve, hogyha természetesen jön a koncentráció a gondolatok működésének tudatosításával. Ez a tudatosság nem a gondolkodótól ered, aki kiválaszt valamit és elutasít valami mást, aki ragaszkodik valamihez, mást pedig megtagad. E tudatosságban nincs választás, nincs külső és belső, ez maga a kettő közötti kölcsönhatás, amelyben a külső és belső elválasztottsága véget ér.
A gondolat tönkreteszi az érzést - főleg a szeretetet. A gondolat csak élvezetet adhat, és az élvezet keresésében félrelökjük a szeretetet. Az evés, ivás élvezetének megvan a folytatása a gondolatban, és ha csak kontrolláljuk vagy elfojtjuk ezt a gondolat gerjesztette élvezetet, annak semmi értelme, - ez csak különféle konfliktusokat és kényszerességet szül.
A gondolat anyag, nem találhatja meg azt, ami túl van az időn, mert minden gondolat emlék, és a benne lévő élmény olyan halott, mint az ősz végi levél.
Ha mindezeknek tudatában vagy, abból olyan figyelem jön létre, ami túl van a figyelmetlenségen. A test élvezetet hajszoló szokásai a figyelmetlenségből eredtek, és tönkretették az érzések intenzitását. Ebből sohasem lesz figyelem, viszont ha tudatában vagy figyelmetlenségednek, az már valódi figyelem.
Az egész összetett folyamat átlátása a meditáció, amely egyedül képes rendet teremteni ebben a zűrzavarban.
Ez a rend pedig olyan abszolút, mint a matematikáé, és cselekvés fakad belőle, - azonnali cselekvés. A rend nem az elrendezésből, tervezésből vagy az arányokból ered: ezek sokkal később következnek. A rend abból a tudatból ered, amelyet a gondolati dolgok nem zavarnak össze.
Amikor a gondolat elcsöndesül, akkor üresség lesz, és ebben van a rend.


33.

Igazán csodálatos folyó volt, széles, mély, sok város állt a partjain, gondtalanul szabad volt, mégsem feledkezett meg soha önmagáról. Az egész élet ott volt a partjain: zöld földek, erdők, magányos házak, halál, szerelem és rombolás, nagy és széles hidak íveltek át felette, kecsesek és forgalmasak. Más patakok és folyók is csatlakoztak hozzá, de ő volt minden folyók anyja, a kicsiké és a nagyoké is. Mindig tele volt a medre, állandóan megtisztította önmagát, és esténként áldás volt figyelni őt, miközben a felhők között elmélyültek a színek, a víz pedig aranyszínűvé vált. De a kis csermely messze, az óriás sziklák között eredt, melyek úgy tűnt, hogy nagy összpontosítással hozzák létre, ott kezdődött az élet, a vége pedig túl volt a partjain és a tengeren is.
A meditáció olyan, mint ez a folyó, csak nincs eleje és nincs vége, elkezdődik, de az eleje a vége is. Nincs oka, és az áramlásában újul meg. Mindig új, sohasem áll meg megöregedni, és sosem apad el, mert nincs az időbe gyökerezve. Jó meditálni, anélkül, hogy erőltetnénk, minden erőfeszítés nélkül, egy kis csermellyel kezdeni, és túlmenni a téren és az időn, ahova gondolat és érzés nem léphet be, ahol nincs többé tapasztalás.


34.

A meditáció az energia totális felszabadítása.


35.

Abban a térben, amelyet a gondolat teremt maga körül, nincs szeretet. Ez a tér választ el embertől embert, és benne van minden "valamivé válás", az élet csatája, az agónia és a félelem. A meditáció véget vet ennek a térnek, az "én"-nek. Ekkor a kapcsolat egészen más jelentést kap, mert abban a térben, amit nem a gondolat hozott létre, nem létezik más, hiszen "te " sem létezel.
Ekkor pedig a meditáció nem valami látomás utáni kutatás, bármennyire szentesíti azt a hagyomány. Valójában az a végtelen tér, ahová nem léphet be a gondolat. Nekünk az a kis tér a rendkívül fontos, amit a gondolat teremtett önmaga körül, és ami az "én", hiszen ez minden, amit az elme tud, így aztán mindennel azonosítja magát, ami ebben a térben van. Ebből a térből születik a nemléttől való félelem. A meditációban azonban, amikor megérted ezt, a tudat be tud lépni a tér egy olyan dimenziójába, ahol a nem cselekvés a cselekvés.
Nem tudjuk, hogy mi a szeretet, mert a gondolat által önmaga körül létrehozott és "én"-nek nevezett térben a szeretet csak konfliktus az "én" és a "nem én" között. Ez a konfliktus, ez a tortura nem szeretet.
A gondolat maga a szeretet megtagadása, és képtelen belépni abba a térbe, ahol nincs jelen az "én". Ebben a térben van az az áldás, amit az ember keres, de nem tud megtalálni. Azért nem, mert a gondolat határain belül keresi, a gondolat pedig tönkreteszi ennek az áldásnak az extázisát.


36.

A hit éppoly szükségtelen, mint az eszményképek. Mindkettő energiát von el, pedig arra szükség lenne, hogy kibontakozzon a valóság, "az, ami van". A hiedelmek, éppúgy, mint az eszményképek, szökések a valóságtól, a szökés pedig nem tud véget vetni a megbánásnak. A megbánásnak az vet véget, ha pillanatról pillanatra megértjük a valóságot. Egyetlen rendszer vagy módszer sem ad megértést, csak a valóság tudatosítása adja meg azt, amelyben nincs más választásod. Egy rendszer szerint meditálni annyi, mint elkerülni annak valóságát, hogy mi vagy te, messze fontosabb megértened önmagadat, a valóságod állandó változásait, mint azért meditálni, hogy megtaláld Istent, vagy látomásaid, szenzációs érzéseid és egyéb szórakoztató élményeid legyenek.


37.

A meditáció szabadság volt abban az órában, és olyan volt, mint a belépés a szépség és a nyugalom ismeretlen világába, egy képek, szimbólumok, szavak nélküli, az emlékezés hullámai nélküli világba. A szeretet volt minden perc halála, és minden halál a szeretet megújulása volt. Nem ragaszkodás volt ez, nem voltak gyökerei, ok nélkül virágzott, és olyan láng volt, amely felégette a határokat, az elme gondosan felépített kerítéseit. A gondolaton és érzésen túli szépség volt, nem a festővásznon, szavakban vagy a szobrok márványában kifejeződő szépség. Öröm volt ez a meditáció, és áldás jött vele.


38.

A szeretet virágzása a meditáció.


39.

A meditációban azt kell felderíteni, hogy van-e vége a tudásnak, vagyis van-e szabadság az ismert dolgoktól.


40.

Éjjel-nappal zuhogott az eső, és a csatornákban iszapos víz ömlött a tengerbe, csokoládébarnára színezve azt. Amint a parton sétáltam, óriási hullámok voltak, lenyűgöző ívben és erővel törtek szét. A széllel szemben sétáltam, és egyszer csak úgy éreztem, hogy semmi sincs közöttem és az ég között, és ez a nyitottság volt a mennyország. Ilyen teljesen sebezhetőnek, nyitottnak lenni - a hegyekre, a tengerre és az emberekre - a meditáció leglényege.
Ha nincs benned semmi ellenállás, nincsenek belső korlátok semmivel szemben, ha igazán szabad lehetsz minden kis késztetéstől, kényszertől, szükséglettől és az abból fakadó kis konfliktusoktól, képmutatástól, akkor jársz tárt karokkal az életen át.
Azon az estén, ahogy a vizes homokban sétáltam, körülöttem sirályokkal, éreztem a nyitott szabadság rendkívüli érzését, és a szeretet csodás szépségét, ami sem bennem nem volt, sem körülöttem - hanem mindenütt.
Nem vesszük észre, hogy mennyire fontos szabadnak lenni az élvezetek huzavonájától és a velük járó fájdalmaktól, hogy a tudat egyedül maradhasson. Csak az a tudat lehet nyitott, amely teljesen egyedül van. Mindezt egyszerre éreztem, úgy söpört végig rajtam, mint egy szélroham a tájon át. Ott álltam - mindentől lemeztelenítve, üresen - és ezért teljesen nyitottan. Az egésznek a szépsége nem a szóban vagy az érzésben volt, hanem úgy tűnt, hogy mindenütt - körülötted, benned, a vizek fölött és a hegyekben. Ez a meditáció.


41.

A meditáció nem koncentráció, ami kizár valamit, levág valamiről, ellenállás és így konfliktus van benne. A meditatív tudat már tud úgy koncentrálni, hogy az ne zárjon ki semmit, ne ellenállás legyen, a koncentrált elme viszont nem tud meditálni.


42.

A meditáció megértésében szeretet van, a szeretet pedig nem rendszerek, szokások vagy módszerek követésének a terméke. A gondolat nem tudja kiteljesíteni a szeretetet. A szeretet talán akkor tud létrejönni, ha teljes csend van, olyan csend, amelyben teljesen eltűnik a meditáló, a tudat pedig csak akkor tud csendben lenni, ha megérti saját működését, gondolatait és érzéseit. A gondolatok és érzések működésének megértéséhez az kell, hogy megfigyeld őket anélkül, hogy bármit elutasítanál közülük. Ahhoz, hogy képes legyél ilyen megfigyelésre, önfegyelemre van szükség, de nem konformista külső fegyelemre.


43.

Azon a reggelen olyan volt a tenger, mint egy tó, vagy egy hatalmas folyó - egy hullám sem fodrozta, és olyan nyugodt volt a víztükör, hogy kora reggel látni lehetett benne a csillagok tükröződését. A hajnal még nem jött el, így a csillagok, a meredek part és a város távoli fényei mind ott tükröződtek a vízben. Ahogy a nap feljött a látóhatáron a felhőtlen égre, aranyhidat vetett a tengerre, és csodálatos volt látni, amint Kalifornia fénye megtölti a földet, minden levelet és fűszálat.
Amint figyeltem, nagy csend szállt rám. Még az agyam is nagyon nyugodttá vált, reakciók és mozgás nélkül, és furcsa volt érezni ezt az óriási mozdulatlanságot. Igazából nem is "éreztem". Ennek a csendnek, mozdulatlanságnak a minőségét nem érezte az agy, túl volt az agyamon. Az agy csak arra képes, hogy felfogjon valamit, megfogalmazza, vagy a jövőt tervezze, de ez a mozdulatlanság túl volt a területén, túl minden képzeleten, minden vágyon. Olyan mozdulatlan voltam, hogy a testem teljesen részévé vált a földnek, egy mindennel, ami mozdulatlan.
Amint a könnyű szellő lejött a hegyekből, megmozdítva a leveleket, ezt a mozdulatlanságot, a csendnek ezt a rendkívüli minőségét ez sem zavarta meg. A ház a hegyek és a tenger között állt, és a tengerre nézett. Amint a tengert néztem, amely oly csendes volt, tényleg a részévé váltam mindennek. Minden voltam. A fény voltam, és a szeretet szépsége. De ezt sem helyes mondani, hogy "én" voltam, mert "én" igazán nem voltam ott. Nem léteztem. Csak az a mozdulatlanság volt jelen, a szeretet csodálatos érzése és szépsége.


44.

A "te" és az "én" szavak szétválasztanak. A megosztottság pedig nem létezik ebben a furcsa csendben. Ahogy kinéztem az ablakon, úgy tűnt, hogy a tér és idő véget ért, nem volt többé valósága annak a térnek, ami elválasztja egymástól a dolgokat. Az eukaliptuszfa levele és a ragyogó kék víz nem volt különböző tőlem.
A meditáció igazán nagyon egyszerű. Mi tesszük bonyolulttá. Az elméletek hálóját szőjük köré - hogy mi az, és mi nem az. Valójában azonban egyik sem. Olyan egyszerű, hogy megszökik előlünk, mert az elménk annyira bonyolult, annyira az időn alapszik, és tönkreteszi az idő. Amikor pedig ez az elme diktálja a szív működését, akkor kezdődik a baj. De a meditáció természetesen jön, rendkívül könnyen, mikor a homokban sétálsz, vagy kinézel az ablakon, vagy azokat a csodálatos hegyeket nézed, amiket fénybe borít a nyári nap. Miért vagyunk ilyen megkínzott emberi lények, könnyekkel a szemünkben és hamis nevetéssel az ajkunkon? Ha egyedül tudnál sétálni azokban a hegyekben, vagy az erdőben, vagy a hosszú, fehér, kifakult homokparton, akkor ebben a magányban tudnád, hogy mi a meditáció.
Az egyedüllét extázisa akkor jön, amikor nem félsz egyedül lenni - nem tartozol többé a világhoz, nem ragaszkodsz semmihez. Akkor csendesen eljön, mint ahogy a nap jött fel ma hajnalban, és aranyhidat festett a csendbe, amely az idők kezdetén éppúgy itt volt, mint most, és itt lesz örökké.


45.

A meditáció az ismeretlen működése, haladás az ismeretlenbe. "Te" nem vagy ott, csak a haladás. Te túl kicsi vagy túl nagy vagy ehhez a mozgáshoz. Semmi sincs ez előtt vagy ez után. Ez az az energia, amit a gondolat anyaga nem érinthet meg. A gondolat perverzió, mert a múlt terméke, bele van ragadva évszázadok erőlködésébe, ezért zavaros, homályos. Bármit is teszel, az ismert sohasem érheti el az ismeretlent. A meditáció az, amikor meghalsz az ismert számára.


46.

A tökéletesen csendes tudat meditációja az az áldás, amit mindig keresnek az emberek. Ebben a csendben megvan a csend minden lehetséges minősége.


47.

Ha egyszer megalapoztad az erényt, ami a rendet jelenti a kapcsolatokban, akkor létrejön a szeretet és halál egy olyan minősége, ami az élet lényege, és ezzel rendkívüli nyugalom tölti meg a tudatot, természetesen csendes lesz, nem elfojtással, fegyelemmel és kontrollal elcsendesített, ez a csend mérhetetlenül gazdag.
Túl ezen semmilyen szó vagy leírás nem érhet el. Akkor az elme nem kutatja többé az abszolutot, mert nincs is szükség rá, hiszen ebben a csendben benne van az, ami létezik. Mindez együtt a meditáció áldása.


48.

Az eső után a megváltás állapotában voltak a hegyek. Még mindig barnák voltak a nyári naptól, azután hamarosan előjött minden zöld. Nagy eső volt, és a hegyek szépsége leírhatatlan lett utána. Az ég még mindig felhős volt, a levegő pedig szömörce, zsálya és eukaliptusz illatú. Áldás volt közöttük lenni, és egy furcsa csend szállt meg. A tenger messze alattunk morajlott, a hegyek pedig tökéletesen csendesek voltak. Mindenre figyeltem magam körül, és éreztem, hogy nem csak a ruháimat, hanem a gondolataimat és az élet ostobaságait is odalenn hagytam a házikóban. Nagyon könnyen jártam idefenn, gondolatok nélkül, mindenféle teher nélkül, a tökéletes üresség és szépség érzésével. A kis zöld bokrok később még zöldebbek lettek, és pár hét múlva még erősebbé vált az illatuk. A fürjek énekeltek, és néhány közülük átrepült fölöttem. Anélkül, hogy tudtam volna, a tudatom a meditáció állapotában volt, amelyben a szeretet virágzik. Végül is ez a virág csak a meditáció talaján tudja kibontani a szirmait. Igazán csodálatos volt, és furcsa módon egész éjjel velem maradt, s amikor reggel, jóval napkelte előtt felébredtem, még mindig ott volt a szívemben, a rendkívüli örömével együtt, minden különösebb ok nélkül. Egyszerűen ott volt, céltalan csodájával, meglehetősen részegítő érzéssel. Egész nap így maradt, anélkül, hogy kértem volna, vagy hívtam volna, hogy maradjon velem.


49.

Az illatos verandán, amikor messze volt még a hajnal, és csendesek voltak a fák, a szépség mindennek a lényege. De ezt a lényeget nem lehet megtapasztalni, a tapasztalásnak el kell tűnnie, mert a tapasztalat csak az ismertet erősíti. Az ismert sohasem a lényeg.
A meditáció sohasem jelent még több tapasztalást, valójában nem csak a tapasztalás vége (hiszen minden tapasztalás valami kis vagy nagy kihívásra való reakció), hanem kapunyitás a lényegre, egy olyan kemence ajtajának a kitárása, amelynek a tüze teljesen eléget, még csak hamut sem hagy maga után, nincsenek maradványok. Mi vagyunk a maradványok, akik igent mondunk az ezernyi tegnapunkra, a számtalan emlékünk, választásunk és kétségbeesésünk végtelen, szakadatlan sorára. A nagy én és a kis én a létezés mintái, a létezés gondolat, a gondolat létezés, és minden véget nem érő megbánással jár.
A meditáció tüzében a gondolat és vele együtt az érzelem véget ér, mert egyik sem az igazi szeretet. Szeretet nélkül nincs lényeg, nélküle csak a hamu van, és ezen alapul a létezésünk. Az ürességből születik a szeretet.


50.

A meditáció a csend működése.


51.

A meditációnak nincs eleje és nincs vége, nincs benne eredmény és nincs kudarc, nincs benne gyűjtögetés és nincs lemondás, csak olyan folyamat, amelynek nincs végcélja, ezért túl van téren és időn, mindkettő fölött áll. Ha tapasztalatot gyűjtesz róla, akkor megtagadod, mert aki tapasztal, azt megköti a tér és az idő, az emlék és a megismerés. Az igaz meditáció alapja az a passzív tudatosság, amely a teljes szabadság a tekintélytől és ambíciótól, irigységtől és félelemtől. A meditációnak semmi értelme, jelentőssége sincs e nélkül a szabadság nélkül, az önismeret nélkül; amíg választásod van, addig nincs önismereted. A választás konfliktust hordoz magában, és így lehetetlenné teszi annak megértését, hogy mi van valójában. Elkóborolni valami fantáziavilágba, valami romantikus hiedelembe - ez nem meditáció. Az agynak le kell hámoznia magáról minden mítoszt, illúziót és biztonságot, és szembe kell néznie mindezek hamisságának a valóságával. Nincs elterelő körülmény, minden beletartozik a meditáció folyamatába. A virág a forma, az illat, a szín és a szépség, amely az egészből fakad. Ha ténylegesen vagy szóban darabokra téped, akkor nincs többé virág, csak annak az emléke, hogy milyen volt, ez pedig sohasem a virág. A meditáció az egész virág a maga szépségében, hervadásában és életében.


52.

A meditáció a gondolatoktól való szabadság, és az elmerülés az igazság extázisában.


53.

Nagyon nagy nyugalom volt ilyen korán reggel, még egy madár vagy levél sem mozdult. A meditáció ismeretlen mélységekben kezdődött, és egyre növekvő intenzitással és lendülettel folytatódott, az agyból kifaragta a totális csend szobrát, kimerve belőle a mélyen rejtett gondolatokat, kigyomlálva az érzéseket, kiürítve az agyat az ismerttől és még az árnyékától is. Operáció volt, de nem volt operáló sebész, magától folytatódott, mint ahogy egy sebész operálja a rákot, kivágva minden fertőzött szövetet, nehogy újra elterjedjen a fertőzés. Az óra szerint egy óráig tartott ez a meditáció. Olyan meditáció volt, amelyben nem volt meditáló. A meditáló csak beleavatkozik a saját hülyeségeibe és hiúságaiba, ambícióiba és mohóságába. A meditáló egy gondolat, amit ezekkel a konfliktusokkal és sérülésekkel táplálunk, márpedig a meditációban a gondolatnak teljesen el kell tűnnie. Ez a meditáció alapja.


54.

Aki meditál, túllép az időn. Az idő az a távolság, amit a gondolat bejár, amíg elér valamit. Ez az út mindig a régi úton történik, amit új burkolat, új látványok fednek be, de mindig ugyanaz az út marad, amely sehova sem vezet - kivéve a fájdalmat és a megbánást.
Csak amikor a tudat túllép az időn, akkor nem absztrakció többé az igazság. Akkor az üdvösség nem csak egy elmélet, amit az élvezetből kreálsz, hanem egy szavakon túli valóság.
Az elme kiürítése az időtől az igazság csendje, és ha ezt látod, az az igaz cselekvés, így hát nincs többé különválasztva a látás és a cselekvés. A látás és a cselekvés közötti hézagban született a konfliktus, a nyomorúság és a zűrzavar. Amiben nincs idő, az örökkévaló.


55.

A hajnal lassan érkezett, a csillagok még mindig ragyogtak, a fák még mindig rejtőzködtek, egyetlen madár sem dalolt, még a kis baglyok sem szálltak fáról-fára az éjen át. Furcsa csend volt, kivéve a tenger zúgását. Sok virág illatozott, velük együtt a korhadó levelek és a dohos föld szaga is érződött. A levegő nagyon-nagyon mozdulatlan volt, tele illatokkal. A föld a hajnalra és az új napra várt, várakozás, türelem és furcsa nyugalom volt jelen. A meditáció ebben a mozdulatlanságban folytatódott, és a nyugalom volt a szeretet, nem valami vagy valaki iránti szeretet, sem képek vagy jelképek, a világ és látványai iránti szeretet. Egyszerűen szeretet volt, érzés és érzelem nélkül. Valami önmagában teljes volt, meztelen, heves, gyökér és irány nélküli. A távoli madár hangja is ez a szeretet volt, irány és távolság nélkül, idő és szavak nélkül volt jelen. Nem érzelem volt, ami elhalványul és átcsap kegyetlenségbe, a róla szóló szimbólumok vagy szavak pótolhatók mással, de ő maga nem. Olyan meztelen volt, teljesen sebezhetően, ezért elpusztíthatatlan is. Benne volt annak a másságnak, a megismerhetetlennek a megközelíthetetlen ereje, ami a fákon átszűrődve ott volt a tengeren túl.
A meditáció volt annak a madárnak a hangja, a mely az ürességből dalolt, és a tenger zúgása, amely mennydörögve csapódott a partnak. A szeretet csak a teljes ürességben tud létezni. A szürkülő hajnal ott volt a messzi horizonton, és a sötét fák még sötétebbek és még erősebbek voltak. A meditációban nincs ismétlés, nincs folytonos szokás, minden ismert meghal, és kivirágzik az ismeretlen. A csillagok kifakultak, és a felhőket felébresztette a közelgő nap.


56.

A meditáció az a tudatállapot, amely mindenre teljes figyelemmel tekint, totálisan, nem csak a részeire.


57.

Az a halál, amit a meditáció hoz el, halhatatlanság az újban.


58.

Az egész sokkal csodálatosabb, ha magad találsz rá. Én belemehetek, de a leírás sosem azonos azzal, amit leír. Rajtad áll, hogy mindezt megtanuld, azáltal, hogy megfigyeled önmagadat - egyetlen könyv, egyetlen tanító sem tudja ezt megtanítani neked. Ne függj senkitől, ne csatlakozz spirituális szervezetekhez, mindezt magától kell megtanulnia mindenkinek. Akkor aztán rendkívüli dolgokat fogsz felfedezni. Ehhez azonban az kell, hogy ne hulljon a tudatod darabokra, rendkívüli stabilitásra, gyorsaságra, mozgékonyságra van szüksége. Az ilyen tudat számára nincs idő, ezért az élet egészen más jelentést kap.

 


Jelentkezés, információ:
PrAkash - Vörös Ákos
Telefon: +36 70 363 2269
E-mail: akos_prakash@yahoo.com
Virtuális kódex - Megvilágosodott mesterek útján
Írások Sri Ramana Maharshi, Papaji, Osho és a Buddha tanításairól, a jóga- és az advaita szellemi útról
Samadhi fotótár
Samadhi fotótár
Több száz kép utazásainkról és programjainkról, valamint az Enneagram-típusok példatára
Samadhi videotár
Videók
Kedvcsináló videók, interjúk és előadások
 
© 2008 - 2016 Samadhi Kör · www.samadhi.hu